Rendkívüli érdeklődés övezi a BMW elektromos és plug-in hibrid modelljeit

2016 hetedik hónapjában a BMW Group száznyolcvanezernél is több új autót adott át ügyfeleinek világszerte, amellyel tovább folytatódott a vállalatcsoport kiegyensúlyozott értékesítési növekedése. A BMW plug-in hibrid meghajtású modelljeiből eközben már júliusban elkelt az egész évre tervezett mennyiség.

180 080 darab új autó átadásával a BMW Group 2016 hetedik hónapjában új júliusi értékesítési rekordot állított be, kereken 4 százalékkal szárnyalva túl az előző július teljesítményét. Miután fennállása legeredményesebb első féléves mutatójával zárta a január és június közötti időszakot, a vállalatcsoport a harmadik negyedévet is stabil növekedéssel kezdte: 2016 első hét hónapjában a BMW, a MINI és a Rolls-Royce összesen 1 343 217 darab négykerekűt adott el, amellyel 5,5 százalékkal múlták felül a 2015-ben regisztrált eredményt.

„A BMW Group hónapról hónapra tovább folytatja hosszú távon fenntartható, stabil értékesítési növekedését” – mondta Dr. Ian Robertson, a BMW AG igazgatótanácsának BMW-értékesítésért és márkamarketingért felelős tagja. „Miközben a teljes modellpalettán folyamatos gyarapodást tapasztalunk, a 7-es sorozat, a 3-as sorozat és a 2-es Active Tourer plug-in hibrid meghajtású változataiból már most eladtuk az idei évre tervezett mennyiséget. A BMW iPerformance modellek piaci bevezetése egyértelműen telitaláltat volt, és természetesen minden téren eme rendkívül kimagasló kereslethez igazodunk” – tette hozzá.

2016 júliusában a BMW világszerte összesen 153 392 darab négykerekűt adott át ügyfeleinek, többet, mint eddig egy hónap alatt bármikor. A kereken 4 százalékos értékesítési növekedésnek köszönhetően a bajor gyártó ez évi eladási mutatója 5,6 százalékkal magasabbra, 1 139 947 darabra emelkedett, a BMW 2-es sorozat (113 233 darab eladás, +43,6 százalékos emelkedés), a BMW X1 (111 639 darab átadás, +69,6 százalékos gyarapodás), a BMW X3 (88 442 darab újautó-értékesítés, +15,5 százalékos javulás) és a BMW X4 (34 464 darab értékesítés, +6,9 százalékos fejlődés) pedig továbbra is hatalmas népszerűségnek örvend az ügyfelek körében. 2016-ban a vadonatúj BMW 7-es sorozat már több mint harmincezer darab képviselője talált gazdára világszerte, amellyel a bajor gyártó zászlóshajója több mint 40 százalékos értékesítési növekedést könyvelhetett el. Amint folyamatosan érkeztek a piacra a modell újabbnál újabb motor- és hajtáslánc-változatai, a 7-es BMW iránti érdeklődés rövid időn belül több mint megkétszereződött: a BMW csak júliusban 5 025 darab zászlóshajót értékesített.

A BMW elektromos és plug-in hibrid meghajtású négykerekűi eközben továbbra is magasan a várakozások felett teljesítenek, kiváltképp Európában. Az öreg kontinens nyugati felén a bajor gyártó teljes értékesítésének 4 százalékát már ezek a modellek teszik ki, azon piacokon pedig, ahol az elektromos autózást fejlett infrastruktúra és számos kedvezmény támogatja, ez az arány még magasabb. Hollandiában például a BMW 3-as sorozatra érkező megrendelések 43 százaléka a BMW 330e modellre érkezik, a BMW 2-es Active Tourer plug-in hibrid meghajtású képviselője, a BMW 225xe esetében pedig ez a szám 26 százalék. Skandináviában még magasabbak a számok: a megrendelt 3-as BMW-k 45 százaléka, míg a BMW 2-es Active Tourer modellek 55 százaléka plug-in hibrid meghajtású. Júliusban érkezett meg a piacra a BMW i3 még hatékonyabb, 94 amperóra tárolókapacitású akkumulátorral szerelt változata, amely ezáltal a korábbi elektromos hatótávolság közel másfélszeresét kínálja a bajor gyártó ügyfeleinek. Miközben a BMW i3-ra érkező idei megrendelések száma 2016 hetedik hónapjában átlépte a hétezret, csak júliusban 33,7 százalékkal több, összesen 2 358 darab elektromos kisautó talált gazdára világszerte.

Miután fennállása legeredményesebb első féléves értékesítési eredményét könyvelte el, a júliust a MINI is új havi eladási rekorddal zárta: a 26 439 darab újautó-átadás kereken 4 százalékkal haladja meg az előző hónap hasonló értékét. 2016 januárja és júliusa között a brit kisautó-gyártó világszerte 201 337 darab modellt értékesített, amely 5,2 százalékos abszolút gyarapodás és az első alkalom a MINI történetében, amikor a gyártó már augusztusra átlépte a kétszázezres értékesítési darabszámot. A paletta legkelendőbb tagja a MINI Cabrio és a MINI Clubman. A nyitott tetős kisautóból csak júliusban 65,9 százalékkal több, 17 225 darab talált gazdára, a hatajtós egyéniség idei eladási mutatója pedig már a harminckettőezret is átlépte.

Európában 79 815 darab BMW és MINI modell talált gazdára az idei év hetedik hónapjában, amely 5,6 százalékkal több, mint az egy évvel korábban regisztrált érték. A BMW Group 2016 első hét hónapjában összesen 622 664 darab járművet értékesített az öreg kontinensen, amely 10,5 százalékkal szárnyalja túl a 2015-ös számot. Miközben szinte mindegyik európai piac értékesítési javulást produkált, a Németországban eladott 182 390 darab BMW és MINI modell 7,8 százalékos fejlődésnek, a Nagy-Britanniában értékesített 136 914 darab négykerekű 9,6 százalékos javulásnak, a Franciaországban átadott 49 755 darab modell pedig kereken 13 százalékos gyarapodásnak felel meg, amellyel az európai kontinens legdinamikusabban fejlődő piacainak számítanak.

Ázsiában 56 819 darab vadonatúj BMW és MINI modell kelt el idén júliusban (7,9 százalékos növekedés), amellyel a vállalatcsoport idei értékesítési száma 417 730 darabra emelkedett (7,4 százalékos abszolút fejlődés). A régió legnagyobb piacának számító Kínában 8,5 százalékkal több, összesen 287 753 darab négykerekűt adott át ügyfeleinek a gyártó. Japánban ez a szám 41 750 darab (8,2 százalékos emelkedés), Dél-Koreában pedig 34 569 darab (9,9 százalékos javulás) volt.

Az amerikai kontinensen 38 097 darab BMW és MINI modell kelt el júliusban, amely 3,9 százalékkal múlja alul az egy évvel korábbi értéket. Az idei év első hét hónapjában átadott új autók száma eközben 260 621 példány, amely 7,4 százalékos abszolút csökkenésnek felel meg a 2015-ös időszak tükrében. Kanadában ez idő alatt 7,3 százalékkal több, 25 524 darab, Mexikóban pedig 9,1 százalékkal több, 18 308 darab modell talált gazdára. 2016 januárja és júliusa között az Egyesült Államokban 209 131 darab BMW és MINI modellt értékesített a vállalatcsoport, amely 9,5 százalékos abszolút csökkenést jelent.

A BMW Motorrad továbbra is története legeredményesebb értékesítését produkálja idén, 2,1 százalékkal szárnyalva túl egy évvel korábbi teljesítményét: a BMW Group kétkerekű divíziója 2016 első hét hónapjában összesen 94 546 darab robogót és motorkerékpárt adott át ügyfeleinek. A BMW Motorrad közel olyan jól teljesített idén júliusban, mint egy évvel korábban: a 13 792 darab átadás mindössze 2,7 százalékkal marad el a tavalyi hetedik hónap rekord szintű eredményétől.

A BMW Group értékesítési eredményei 2016. júliusában és az év első hét hónapjában

  2016 júliusában 2015 júliusához képest 2016. első hét hónapjában 2015. első hét hónapjához képest
BMW Group autók 180 080 +4,0% 1 343 217 +5,5%
BMW 153 392 +4,0% 1 139 947 +5,6%
MINI 26 439 +4,0% 201 337 +5,2%
BMW Motorrad 13 792 -2,7% 94 546 +2,1%

Forrás: BMW Pressroom